Sziklay Júlia elnökhelyettes
 
 
Phd. Sziklay Júlia
 

Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán „summa cum laude” minősítéssel 1995-ben, kiváló minősítésű politológus oklevelét szintén az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának politológus szakán 1998-ban vette át. 1998-ban jeles minősítésű jogi szakvizsgát tett, PhD fokozatát „summa cum laude” minősítéssel 2012-ben nyerte el a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (az értekezés címe: Az információs jogok kialakulása, fejlődése és társadalmi hatása, konzulensek: Prof. Bihari Mihály és Dr. Balogh Zsolt György).

A jogi diploma megszerzése után fél évig bírósági fogalmazó, majd 1995 szeptemberétől az újonnan felálló Adatvédelmi Biztos Irodájának munkatársa, 2004-től főosztályvezető-helyettesi, 2007-től főosztályvezetői beosztásban.

2009-2011 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nemzetközi ügyeinek felelőse. Munkájának legfőbb eredménye a magyar ombudsman  nemzeti emberi jogi intézményi státuszának (NHRI) sikeres ENSZ akkreditációja 2011-ben.

2012-2018 között az újonnan létrejött Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál főosztályvezetőként a nemzetközi ügyeket és a társadalmi kapcsolatokat koordinálja.

2018-2023 között a NAIH Információszabadság főosztályának vezetője. A 2019-22 között lefolytatott „Az információszabadság hazai gyakorlatának feltérképezése és hatékonyságának növelése” című kiemelt, uniós támogatású KÖFOP kutatási projekt szakmai vezetője.

2023-tól a NAIH nemzetközi elnökhelyettese, kiemelt feladata a NAIH uniós és nemzetközi tevékenységének koordinálása és közvetlen részvétel az Európai Adatvédelmi Testület és egyéb nemzetközi szervezetek munkájában.  

A felügyeleti hatóságnál töltött évek során 11 nemzetközi/uniós szakmai projekt irányítója vagy szakértője, több jelentős nemzetközi konferencia szervezője. Rendszeresen vesz részt meghívott előadóként nemzetközi és hazai konferenciákon.

MTA köztestületi tag - több, mint 40 tudományos publikáció szerzője főként az információs jogok, az online gyermekjogok, az ombudsmani jogvédelem témakörében. 2025-ben jelent meg önálló könyve „Gyermekek (online) adatvédelme - útmutató felnőtteknek” címmel a Wolters Kluwer  kiadó gondozásában.

2018 óta oktat magyar és angol nyelvű egyetemi szakirányú képzéseken.

2008-ban Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.