A Hatóság megbízásából fókuszcsoportos interjú rendezvénysorozatot indít az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft. és a HBH Stratégia és Fejlesztés Kft. részvételével létrejött, a projekt szakmai megvalósítását támogató konzorcium „Az információszabadság hazai gyakorlatának feltérképezése és hatékonyságának növelése” című kiemelt projekt (azonosító szám: KÖFOP-2.2.6-VEKOP-18-2019-00001) keretében. A fókuszcsoportos interjúk célja és egyben a Projekt kiemelt feladata az állampolgárok és a civil szereplők bevonása, tapasztalataik becsatornázása a Projekt szakmai megvalósításába.

A Projekt célul tűzte ki az információszabadság alkotmányos alapjog magyarországi állapotának átfogó, tudományos alapú feltérképezését és a kutatási megállapítások alapján a jogi és egyéb szolgáltató környezet javítását célzó koncepciók, javaslatok és eszközök kidolgozását. A kutatások négy fő célterülete közül jelenleg három kapcsán tartunk rendezvényeket, összesen 15 alkalommal:

  • az önkormányzatok nyilvánossága,
  • a központi közigazgatás nyilvánossága,
  • a közigazgatáson kívüli, közzétételre kötelezett szereplők nyilvánossága.

Jelen rendezvénysorozat segítségével tehát az állampolgárok és a civil szervezetek képviselőinek véleményét, meglátásait kívánjuk meghallgatni különböző témákban. Az alábbi táblázatban a rendezvények dátumai, az események minden részletét tartalmazó meghívóit, valamint külön a regisztrációs linkeket találják:

 

Téma

Időpont

Helyszín

Meghívó elérhetősége

Regisztrációs link

Önkormányzati nyilvánosság

2021.10.13. 17 óra

Budapest

Meghívó – 2021.10.13.

www.rendezveny-regisztracio.hu/onkormanyzati1013

Önkormányzati nyilvánosság

2021.10.14. 17 óra

Budapest

Meghívó – 2021.10.14.

www.rendezveny-regisztracio.hu/onkormanyzati1014

Pályázati nyilvánosság

2021.10.19. 17 óra

Budapest

Meghívó – 2021.10.19.

www.rendezveny-regisztracio.hu/palyazati1019

Önkormányzati nyilvánosság

2021.10.21. 17 óra

Debrecen

Meghívó (Debrecen) – 2021.10.21.

www.rendezveny-regisztracio.hu/onkormanyzati1021

A másodlagos adathasznosítás információszabadságot érintő anomáliái

2021.10.21. 17 óra

Budapest

Meghívó – 2021.10.21.

www.rendezveny-regisztracio.hu/kozadatok1021

Önkormányzati nyilvánosság

2021.11.04. 17 óra

Budapest

Meghívó – 2021.11.04.

www.rendezveny-regisztracio.hu/onkormanyzati1104

A jogalkotás nyilvánossága

2021.11.09. 17 óra Budapest Meghívó (jogalkotás) – 2021.11.09. www.rendezveny-regisztracio.hu/jogalkotas1109

Önkormányzati nyilvánosság

2021.11.11. 17 óra

Gárdony

Meghívó (Gárdony) – 2021.11.11.

www.rendezveny-regisztracio.hu/onkormanyzati1111

A központi közigazgatás nyilvánossága

2021.11.11. 17 óra

Budapest

Meghívó – 2021.11.11.

www.rendezveny-regisztracio.hu/kozponti1111

A központi közigazgatás nyilvánossága

2021.11.18. 17 óra Budapest Meghívó – 2021.11.18. www.rendezveny-regisztracio.hu/kozponti1118

A köztestületek nyilvánossága

2021.12.01. 17 óra Budapest Meghívó – 2021.12.01. www.rendezveny-regisztracio.hu/koztestuletek1201
A közigazgatáson kívüli, közzétételre kötelezett szereplők nyilvánossága 2021.12.09. 15 óra Budapest Meghívó - 2021.12.09.

www.rendezveny-regisztracio.hu/kozigazgatasonkivuli1209

A közigazgatáson kívüli, közzétételre kötelezett szereplők nyilvánossága 2021.12.14. 17 óra Budapest Meghívó - 2021.12.14. www.rendezveny-regisztracio.hu/kozigazgatasonkivuli1214
A közigazgatáson kívüli, közzétételre kötelezett szereplők nyilvánossága 2022.01.06. 17 óra  Budapest Meghívó - 2022.01.06. www.rendezveny-regisztracio.hu/kozigazgatasonkivuli0106
A közigazgatáson kívüli, közzétételre kötelezett szereplők nyilvánossága 2022.01.12. 17 óra Budapest Meghívó - 2022.01.12. www.rendezveny-regisztracio.hu/kozigazgatasonkivuli0112

 

A központi közigazgatáshoz kapcsolódó öt rendezvény közül három egy bizonyos szegmensre fókuszál: pályázati adatok nyilvánossága, a jogalkotás nyilvánossága és a másodlagos adathasznosítás információszabadságot érintő anomáliái. A közigazgatáson kívüli, közzétételre kötelezett szereplőkhöz kapcsolódóan pedig kiemelt téma a köztestületek nyilvánossága. A Hatóság minden érdeklődőt arra bíztat, hogy amennyiben idejük engedi, úgy osszák meg tapasztalataikat mint adatigénylők, ezzel is támogatva a munkánkat és a kutatási projekt céljait, kiemelten az információszabadság hazai helyzetével kapcsolatosan. Amennyiben volt tapasztalatuk akár a kiemelt témák, akár az önkormányzatok, akár a központi közigazgatás és a további, közzétételre kötelezett szereplők nyilvánosságával kapcsolatban, előre is köszönjük közreműködésüket a kutatómunkában és várjuk regisztrációjukat.

A kutatási folyamat eredményeként elkészülő, mindenki számára nyilvánosan elérhető tájékoztató anyagokkal, útmutatókkal kívánjuk az adatkezelők munkáját támogatni, azonban ehhez szükséges feltárnunk a fennálló esetleges problémákat a gyakorlatban – a fenti rendezvények alkalmával az ehhez szükséges feltáró munkában kérjük segítségüket, hogy a gyakorlatban felmerülő esetleges problémákat jobban megismerhessük és a tapasztalataikat becsatornázhassuk a kutatómunkába.

A későbbiekben további fókuszcsoportos beszélgetések várhatóak az információszabadság jogi szabályozási környezete kapcsán. A beszélgetéseken elhangzottak teljesen anonim módon kerülnek felhasználásra a kutatási folyamat során.