Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosítása lehetővé tette a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (továbbiakban: NAIH) elnökének, hogy kinevezzen további elnökhelyettest is.

Dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke 2023. július 10-i hatállyal dr. Bendik Tamás stratégiai elnöki főtanácsadót nevezi ki általános elnökhelyettesnek.

dr. Bendik Tamás a tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és ösztöndíjasként a Helsinki Egyetem Jogi Karán végezte. Posztgraduális képzését az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben folytatta, előbb kodifikátor szakjogász, később adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász végzettséget (LL.M.) szerzett.

Pályafutását az Igazságügyi Minisztériumban kezdte meg, ahol több mint 11 évig foglalkozott nemzetközi szerződésekkel, alapjogokkal, kiemelten a személyes adatok védelmével és információszabadsággal.

2012-2018-ig Magyarországot képviselte az Európai Unió Tanácsának adatvédelmi munkacsoportjában, valamint az Európai Bizottság adatvédelmi szakértői csoportjában, tevékenységének fókusza az Európai Unió adatvédelmi reformja volt, ennek keretében részt vett az uniós szabályozás előkészítésében és tárgyalásában, valamint azok implementációjával kapcsolatos jogszabály-módosítások szakmai előkészítésében.

2018 óta a NAIH stratégiai elnöki főtanácsadója, e minőségében - többek között - az Európa Tanács adatvédelmi tanácsadó bizottságának tagja, a GDPR-kommentár egyik társszerzője, az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézet adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász képzésének oktatója.

Szakmai teljesítményét az Igazságügyi Miniszter „Miniszteri Elismerő Oklevél”, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke „NAIH ezüst emlékérem” adományozásával ismerte el.

Dr. Szabó Endre Győző jelenlegi általános helyettes a jövőben az európai uniós együttműködésért felelős elnökhelyettesi feladatokat látja el.

 

Budapest, 2023. július 3.

Dr. Péterfalvi Attila

elnök, c. egyetemi tanár

Időpont:  2023. május 31.

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Oktatási Központ, 1083 Budapest, Üllői út 82. 

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) ténylegesen megkezdte az ún. összehangolt végrehajtási kerethez (Coordinated Enforcement Framework – CEF) kapcsolódó, az idei évben az adatvédelmi tisztviselők szerepére fókuszáló összehangolt fellépését.

Már működik az információszabadságot támogató új online tájékoztató portál https://infoszab.hu/ , melynek célja, hogy strukturált tudásbázisként segítse a tématerület iránt érdeklődőket.
Az új felület nem a NAIH honlapjának tükrözése, hanem egy önálló információszabadság portál naprakész információkkal, hírekkel, eseményekkel.
Itt lehet olvasni a KÖFOP-2.2.6-VEKOP-18-2019-00001 „AZ INFORMÁCIÓSZABADSÁG HAZAI GYAKORLATÁNAK FELTÉRKÉPEZÉSE ÉS HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSE” című kiemelt projekt anyagait is, így többek között a helyzetelemzéseket, kutatási terveket és kutatási jelentéseket. A NAIH által fenntartott honlapon található gyakorlati útmutatók,  minták és az önellenőrzést segítő eszköztár hatékony segítséget nyújthat az adatkezelők számára, az önkormányzati transzparencia indexálás eligazítást nyújt az adott helyi önkormányzat megfeleléséről, az állampolgárok ugyanakkor interaktív módon ismerkedhetnek meg az adatigénylés folyamatával.  
Reményeink szerint az új honlap minőségi ugrást jelent az információszabadsággal kapcsolatos tudás elterjedésében és a szabályok jogszerű alkalmazásában.

infoszab portal terkep